Versek, szövegek tárháza

amik megragadtak, hozzámszóltak, vagy csak tetszettek

elnézést mindenkitől.
ez a last fm nem volt szándékolt.

Emlékezem.
Azaz múltam morzsáit rágom.
Próbálom tetten érni
sosemvolt bátorságom.
Neked semmit sem hoztam.
Kezemben semmi sincsen.
De arcom ráncaiba véste,
neved kezdőbetűit az Isten.
S ha elalszanak bennem a Dalok...
Eljön majd értem Apám,
és kézen fog a Halott.
S ha az Úr kérdezi,-Fiam! Megérte?
A Te neved suttogom akkor.
S a földig hajolok a Szélbe...

/Akasa: Hajnali közhelyek/

Aztán egyszer ránéztem valakire, aki más volt, mint bárki, akit eddig láttam és azt mondtam magamban, a legnagyobb bolond volnék, ha már egyszer felfogtam,milyen áldás ért és mégsem tennék semmit. „

/Leon Uris: Szentháromság/

 

 

és ugye Szerelem Kolera idején :) 

"Volt egyszer egy ember, aki az õ háza udvarán oszlopot épített az õ
Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kõbõl építette, hanem
ezer apró csillámló homok-szemcsébõl, és a homok-szemcséket köddel kötötte
össze. És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták:
bolond. De az oszlop csak épült, mert az ember hittel a szívében építette az
õ Istenének. És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig
nevettek, és azt mondták: majd a legelsõ szél összedönti. És jött az elsõ
szél: és nem döntötte össze. És jött a második szél: és az sem döntötte
össze. És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik
szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült. És az emberek, akik ezt
látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon
berohantak az udvarára és ledöntötték az õ oszlopát. És az ember nem
szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az õ udvarára és hittel a
szívében kezdett új oszlopot építeni az õ Istenének. És az oszlopot most sem
faragta márványból, sem nem építette kõbõl, hanem megint sok-sok apró
homok-szemcsébõl és a homokszemcséket köddel kötötte össze."
(Wass Albert)

Sono michi ni iran to omou kokoro koso wagami nagara no shisho narikere

Csak a tulajdon szíved, ami azt kívánja, hogy az Útra lépj, legyen a mestered.

William Buttler Yeats:

Egy régi dal visszhangja

 

Találkoztunk a fák közt, a kertben, ő meg én.
Jött, a lába hófehér volt, a kerten át felém.
Kért, hogy könnyen szeressem, mint a rügy nő ág hegyén,
de ifjan és bolondul ezt nem hihettem én.

 

És álltunk a folyónál, hol véget ért a rét.
Vállamra tette akkor kis hófehér kezét.
És kért, hogy könnyen éljek, miként a fű, ha ragyog:
De bolond ifjú voltam s most csupa könny vagyok.

.kaktusz

Azt gondolod,

 

hogy a kínok kínját állom,

 

hogy mennék feléd,

 

hogy bilincsek kötnek,

 

hogy rabja vagyok valaminek,

 

amin csak túl kell lépnem,

 

hogy meg kéne ráznom magam,

 

és mint a mesében,

 

lerázni mindent, mi akadályoz.

 

Igen láncaim vannak,

 

Sokáig selyemből voltak,

 

de az eperfát én ápoltam,

 

a hernyót én tápláltam,

 

mert vágytam erre a kötelékre.

 

Bilinccsé akkor vált,

 

mikor megszerettelek,

 

de ez a bilincs

 

mégiscsak a szeretet bilincse.

 

Hogy, hogyan képzelem,

 

hogy, hogy szeretnék élni veled, és,

 

megmaradni

 

az általam választott kötelékben?

 

Úgy, hogy titkolni a szerelmet,

 

egymás előtt titkolni,

 

hogy azt játszani ez csak szeretet,

 

szeretet, amelyik megengedi a közelséget,

 

a hosszú sétákat és beszélgetéseket,

 

hosszú hallgatásokat,

 

amiben benne van a tilos szerelem némasága,

 

Ha fáradt vagy, hogy nálam megpihenhess,

 

ha szomjas vagy szomjadat vízzel oltsam,

 

ha lázas vagy hideg kezemmel

 

homlokod hűsítsem.

 

Ha fázol betakarjalak,

 

Ha eltévedsz az élet sűrűjében.

 

Társad szeretnék lenni, menedéked,

Nemes Nagy Ágnes: Jég

 

 

 

 

Belémfagy lassan a világ,

 

mint téli tóba nádbugák,

 

kis torlaszokban ott ragad

 

egy kép, egy ág, egy égdarab –

 

ha hinnék Benned, hallgatag

 

széttárnád meleg tenyered,

 

s az két kis napként sütne fönn

 

a tél felett, a tó felett,

 

hasadna jég, mozdulna hab,

 

s a tárgyak felszökellve mind

 

csillognának, mint a halak.

Hogy mi is a lét?
Nem tudom.

Gyárthat az ember elméleteket;
vallás, ezotéria, tudományok…
Az emberi balgaság végtelen.
Semmibe vesznek alkotásaitok.

Mi az ember élete?
Már nem tudom.

Mégis úgy bánunk vele, mint a gavallérok.
Hiszen nem ismerjük a lét értelmét,
mégis elpazaroljuk, mintha örökké tartana…
És eldobják sokan, mert más azt mondja: szemét.

Mit kell tennünk?
Sejtek valamit.

De ebben a romlott korban,
amikor az Anya kénytelen magzatát temetni,
mert testvér testvért ölni kényszerül,
hogyan lehetne egymást szeretni?

Kapcsolatok?
Hamvakként szórja szerte a szél…
Nem is szél. Vihar!

Mi a szerelem?
Tudni akarom!

Azt mondják, hogy csodálatos érzés…
Érzés? Miért mondják? Ki élte át? Mi az?
Akik tudják, azokat elnyomják, és
az elnyomók nem érzik az elnyomottak fájdalmát.

A világot az érzékek…nem az érzések uralják.

.kaktusz

Tudod, arra gondoltam,

mondják,

rosszak az emberi kapcsolatok,

pedig talán nincs olyan,

hogy rossz kapcsolat,

inkább csak

nincs is kapcsolat,

még ha ketten úgy érzik,

tökéletes a kapcsolatuk,

akkor is lehet tévedés,

akkor se kapcsolat az olyan,

amelyik két embert

nem tart annyira

össze,

hogy az égig felemelje,

ha az ember

nem nyílik általa ki,

ha továbbra is

bezárt doboz marad,

önmaga számára is

ismeretlen tartalmú,

bezárt doboz marad,

ha általa,

a kapcsolat által,

nem szólal meg a néma,

nem perdül táncra a béna,

a süket nem hall csodás,

mennyei zenéket,

akkor az csak tévedés,

két ember számára

végzetes tévedés lehet,

halottan élni le az életet.

Ruth E. Renkel

 

Nem érdekel, miből élsz.Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.Nem érdekel, hány éves vagy.Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy.Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ezáltal megbízható.Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed.Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van.Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide.Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg.Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál. 

Oriah Hegyi Álmodó – indián törzsfőnök verse

Pilinszky János:
Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.

Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza

Szabó T. Anna
Akkor


Van perc, amiért mindent odaadnál.


Elfészkeltem a fejem a nyakadnál.
Hogy dobogott! Felettünk csukott szemmel,
égre tárt csőrrel zengett a rigó.


Az első csók. Két forró tenyered.
Ahogy belülről megismertelek.
Akkor tanultam meg, hogy mégis, mégis:


szeretni jó.

nem mentem.

nem kenyerem a temető.

emlékezni tudok bárhol.

Itt vagy velem mindig, minden nap.

és emlékszem.

sosem fogom elfelejteni.

Mindig ott álsz, talpig zöldben, kint a határban, az ajtóra támasztott puskával, fél szemmel az őzön, fél szemmel a fővadászon. Várod a bólintást. És akkor felemeli a fejét a fűből és összenéztek.

Emlékszem.

Ez volt az első és az utolsó.

emlékszem.

és hálás vagyok.

mert ami lettem, abban ott vannak azok a nyarak.

Ott vagy benne.

Büszke, erős, szerény, szerető, józan, tisztességes.

köszönöm hogy a te unokád lehettem.

emlékszem.

emlékszem hogy minden reggel mire lementünk a nagyival a konyhába már ott volt a friss kifli, friss kalács. emlékszem ahogy ültünk a konyhában.

Hogy ami voltál, azt a fiadban rám hagytad.

Hogy én is tovább vigyem és ráhagyjam majd az enyémre.

Remélem odafentről méltó követőnek látsz.

 

Talán te voltál az akit először éreztem. Aki jelen volt.

Azóta jelentékenyen jelen csak 1 ember volt és lesz.

 

/feldin 

Aztán egyszer ránéztem valakire, aki más volt, mint bárki, akit eddig láttam és azt mondtam magamban, a legnagyobb bolond volnék, ha már egyszer felfogtam,milyen áldás ért és mégsem tennék semmit. „

/Leon Uris: Szentháromság/

Magasra nőni, csak rendíthetetlen alapokon lehet…

Egy fa nő a hegy tetején. Mennyi idő kell hozzá? Ráadásul külső szem csak a lombjait látja, gyökereit nem. Pedig ez teszi a fát naggyá, erőssé, hogy egyre mélyebben belenöveszti magát a föld sűrű sötét rétegeibe.
Amit látni, az belülről és alulról növekszik.
Ami a növekedés folyamatát segíti, az a belső szilárdság. A bizonyosság: - Úgy lesz, ahogy megálmodtam. Magasra nőni csakis rendíthetetlen alapokon lehet.
Másik lényeges dolog: Külső alkalmazkodó készség.
Mit jelent ez?
Mindig a legkisebb ellenállást követni. Mindenhová bejutni, fogást keresni, hajlékonyan, szívósan – szüntelenül alkalmazkodva a külső lehetőségekhez.
A növekedés küzdelem, de nem az a célja, hogy legyőzd a világot, hanem, hogy kiteljesedj.
A növekedés akadálya a türelmetlenség.
Idővel a gyökérzet a sziklát is átrepeszti, belefúrja lágy szárait a kemény kőbe, de ha ezt a lassú küzdelmet sietteted, akkor az egészből nem lesz semmi.
/Müller Péter/

egy emberben benne van minden.

a legnagyobb és legalapabb igazságok ott vannak eltemetve mindannyiunkban.

már nem is tudom hol olvastam, hogy ha egy ember maradna az felépítene mindent és feltalálná újra az isteneket a filozófiát, mindent. 

hiszen emlékszel, amikor egy beszélgetésben, egy heves szóváltásban egyszer csak nem figyelsz és kibukik valami. valami amit te sosem mondtál volna. amit így nem szedtél volna össze. amit a tudatalatti gyúrt már talán hónapok óta. és egyszer csak kibukik, és te csak állsz, hallgatod magad és közben azt gondolod hogy tényleg... és ez jó. 

tanuljunk meg figyelni magunkra. az érzéseinkre. a megérzéseinkre. 

a művészek, írók, fotósok azok akik ezt talán akarattal tudják kihozni. vagyis keresik. nem kibukik, hanem kibuktatják és odaadják aranytálcán hogy rágd meg vagy köpd le.

de lehet belőlük is csak a véletlen hozza. 

a lényeg hogy gondolkodsz rajta, a lényeg hogy egy kép egy sor egy gondolat megváltoztathat mindent.

és egy kép annyi mindent jelent és mindenkinek mást.

emlékszel az Úszóra?

mennyi kép egyben. mennyi hangulat és mennyire más nekem és neked. 

 

/feldin 

Lénárd József:
A fény kettéhasadt

Csak a képzeletemben látlak,
Becsukom a szemem, várok.
Várlak, hogy megjelenj.
S látom, ahogy jössz,
kezedben túlérett barack.
Eszed, s újra beléharapsz.
Leve ujjaid közt szétfolyik.
Merészen rácsöpög blúzodra.
„Talán mégis jobb lett volna
felsőmet levenni” mondtad,
s kacagtál egy nagyot, olyat,
hogy a fény, ahogy jött, kettéhasadt.
Világosodott és én kértem,
könyörögtem álmom mesterének:
még ne, ne vigyen a valóságba.
S jöttél felém, de már hiába.
Eltűnt az álomképed.
S egy halovány hajnali fénysugár
arcomon játszott, mint egy kis bogár.

NEMES NAGY ÁGNES: NYÁRI RAJZ

Hogy mit láttam? Elmondhatom.
De legjobb, ha lerajzolom.
Megláthatod te is velem,
csak nézd, csak nézd a jobb kezem.

Ez itt a ház, ez itt a tó,
ez itt az út, felénk futó,
ez itt akác, ez itt levél,
ez itt a nap, ez itt a dél.
Ez borjú itt, lógó fülű,
hasát veri a nyári fű,
ez itt virág, ezer, ezer,
ez a sötét gyalogszeder,
ez itt a szél, a repülés,
az álmodás, az ébredés,
ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég, ez itt a nyár.

"Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle."

"Azt adom, mi legnagyobb: a szívemet, mely útra kelt és felkutatta a tied." "Ha valaki azt gondolja, hogy ismer valamit, az még semmit sem ismert meg úgy, ahogyan ismerni kell. De ha valaki szereti az Istent, azt már ismeri az Isten."
(1Kor 8,2-3)